2015. február 9., hétfő

66. Randi és hazugságok

Hello - Belló! Új részt hoztam szerencsére hétvégén volt időm írni, így írtam amennyit tudtam. :D Lehet, sőt biztos ki fogtok röhögni a történetbe játszódók miatt, de mindennek meg lesz a következménye! Most pedig nem húznám tovább a szót jó olvasást, és ne haragudjatok
U.I: Annyira szeretlek titeket. Több mint 9000 (!!!!!!) oldalmegjelenítés!! Az égbe emeltettek! :D

Summer Brooks"

Lassan 10 perce állunk itt még mindig nem mozdultunk. Csettintek még egyet a szeme előtt, mire végre kapcsol.
- Szóval akkor benedvesedtél? - kérdezi gonosz vigyorral.
- Nem tőled, a telefonodtól és már lassan 12 perce! Szóval ha nem indulunk el hisztit csapok! - grimaszolok, mire felkuncog.
- Bocs, na. Csak tudod, nem szokványos így közölni azzal az emberrel, akivel tetszettek egymásnak, hogy benedvesedtél! - összeráncolom a szemöldököm, mire ismét fel nevet. - Most mi van?
- Semmi, Harold..Inkább induljunk el kajálni, mert tényleg éhes vagyok! - húzom el a számat. Megragadja a kezem, majd futni kezd és meg sem áll velem egy kisebb gyors kajásnál. Betérünk oda és helyet foglalunk az egyik sarokban.
- Szóval mit kér a hölgyemény? - kérdezi kedves mosollyal.
- Te fizetsz? - kérdezem gonoszul, mire hitetlenkedve bólint. - Akkor legyen egy.. - nézzem az étlapot . -Két nagy sajtos hamburger legyen mellé sült krumpli és egy nagy Fanta üdítő. Desszertnek pedig egy vaníliás fagyi, csoki sziruppal. - mosolyodom el rápillantva.
- Oké, értettem! Éhes vagy! - mondja feladóan, majd mellénk hív egy pincért és elmondja a kért ételeket az övéivel együtt.
- Nem sokára hozom! - rám kacsint, majd elhagyja az asztalunk.
- Miért kell ilyen atlétát felvenned? Nagyon ki van benne a dekoltázsod és simán lecsapnak a kezemről! - mondja szemembe nézve, mire felnevettek.
- Csak annak a kezéről lehet levenni, aki engedi. - kacsintok rá, majd elkomolyodom.
- Minden oké? - kérdezi aggódva.
- Igen, mármint...Figyelj én nem szeretnék többet hazudni El - nek, szóval muszáj titokban tartani? - kérdezem feszengve.
- Persze, hogy nem! Csak megakartam viccelni a fiúkat. - mondja őszintén.
- Akkor ha holnap megkérdezi mi van köztünk elmondhatok neki mindent? - kérdezem mire mosolyogva bólint. - Köszönöm! Azt se tudom, hogy hálálhatnám meg! - mondom és el nézzek a pult irányába.
- Nem kell! - a srác, aki rám kacsintott továbbra is minket nézz, főleg engem. Gonoszul elmosolyodom, majd ismét Harry felé fordulok.
- Hajolj csak közelebb! - mondom neki vigyorogva. Nem szól csak furcsán néz, de megteszi amit kérek. Én is közelebb hajolok és egy apró puszit nyomok a szájára, majd megnyalom alsó ajkát, végül pedig beleharapok abba és elhúzom. Visszapattan helyére, úgy ahogy én és Harry is. Továbbra is vigyorogva nézzek a velem szembe ülő srácra, akinek bíbor árnyalatba vonult az arca.
- Ha ezt még egyszer megcsinálod éhen maradsz! - adja tudtomra mosolyogva, majd körbenyalja ajkait. Nagyot nyelve bólintok, majd szemeibe nézzek. Jobban égnek a vágytól, mint hittem.
- Ugye ezt nem csak a pincéres srác miatt csináltad? - kérdezi szomorú sóhajjal. Az ajkaim közül egy enyhe nyögés szakad fel, majd felnézzek rá.
- De miatta, és mielőtt itt hagynál a görénnyel elárulom miért! - mondom elmosolyodva, mire kíváncsian emeli rám zöldes szemeit.
- Csak tudatni akartam vele, hogy ne is ábrándozzon arról, hogy egy 100 - as pasit lecserélek egy.. - a pincér felé nézzek, akinek szintén igen piros a feje és nem a méregtől . - egy - 100 - ra! - kacsintok rá, és mire felfogja ismét gonosz vigyor kerekedik arcára és most ő hajol közelebb és ad puszit a számra, amit folytat szóval csók lesz belőle, amit egy köhintés zavar meg. Harry önelégülten pattan vissza a helyére miközben a kajál lekerülnek elénk.

***************
- Tegnap este nem voltál itthon! - hörpent egyet a kávéjából Eleanor. Reggel 6 van. Kibaszottul fáradt vagyok, mert hajnal 1 - kor értünk haza H - val és kettőig tanultam meg bepakoltam. Nagyot ásítok, majd El - re pillantok.
- A mai napon őszinte leszek mindenkivel. Tegnap Harry - vel császkáltam a városban. - válaszolom ásítva.
- Akkor azért vagy ilyen álmos! - kuncog fel.
- Nem is haragszol? - kérdezem meglepetten.
- Kicsit bánt, hogy hazudtál, de gondolom Harry megakarta szívtani a fiúkat, hogy minél jobban törjék a fejüket hogyan hozhatnának titeket össze. - mosolyodik el.
- Köszönöm! - ölelem meg.
- Viszont rád férne valami pörgősebb cucc! - mondja elengedve, majd a szekrényből előkap egy vodkás üveget. Majd két poharat is és mesteri módon önt nekem és magának, majd rám pillant. Vállat rántva húzom le. Ezután El sietett, mert Lou dudált én pedig siettem lezuhanyozni és átöltözni. Ezután felkaptam a táskám és siettem a suliba gyalog. Mikor beértem a társaságunkra mosolygok, majd előveszem a matek cuccot és átnéztem az anyagot.
- Tudod, hogy nem hagyom annyiban! - mondja El, majd csak azt veszem észre, hogy valakit leültet mellém. Felnézzek és Harryre pillantok, aki küld egy mosolyt amit visszaküldök.
- Mióta is vagytok ilyen jóba? - kérdezi Zayn mellkasa előtt karjait összekulcsolva.
- Mikor elmentem érte a pszichológushoz akkor kibékültünk! - a kibékülésünk emléki elmémbe szökkennek és érzem arcom pirosba vált át és hatalmas vigyor kerekedik arcomra. Ahogy a mellettem lévő fiúra pillantok ugyanezt vélem felfedezni rajta csak pirulás nélkül.
- Ti lefeküdtetek? -kiált fel Niall, mire Liam befogja a száját. Késő. A ribanc is meghallotta is most felénk közeledik, majd meg is áll előttünk.
- Harry! Summer! - köszön bájosan. - Újra együtt a tökéletes páros? - kérdezi vicsorogva.
- Nem! - válaszoljuk egyszerre és kényelembe helyezem magam.
- Miért nem? - kérdezi Eleanor furcsán. Mindannyian kíváncsian néznek ránk még a nem kívánatosak is.
- Mert szeretnénk egy tök őszinte, tiszta - itt felnézett Ashleyre - és lassabb kapcsolatot! - mondja Harry mire elmosolyodom.
- Pff...Lefekszel velem, majd egy ilyen ribancra cserélsz le! - nézz rám szánalmasan.
- Ne haragudj Ashley, de te itattál le és te csaltál fel a szobádba! Szóval egyszerű lenne azt mondani kihasználtál! - elkerekedett szemmel nézzek a Fürtösre, aki ezt tök nyugodtan mondta el.
- És arra is tisztán emlékszel, hogy élvezettel csókoltad meg szívtad ki a nyakam? - kacsint rám.
- Bunyót akarsz, Ribanc? - állok fel. Mindent, de mindent megengedek. De elszakadt az a bizonyos cérna. Itt és most.
- Mert annyira tudnál verekedni! - röhög fel csicskáival. Ezt az alkalmat kihasználva ugrom át a padot és mellette is kerülök, majd meghúzom a haját. Tudom, gyerekes, de mit csináljak ha nem üthettem meg? Nem akarom magam kicsapni a suliból így érettségi előtt.
- Te szajha! Most kicsinállak! - mondja majd ledobja a táskáját és nekem esik. Kisebb bunyó alakul ki a terembe és senki SENKI! nem szakítja félbe. Van hogy ő kerül felülre van hogy én. Mindent csinál, amihez ért. Harap, mar, tép engem pedig csak a jó neveltség tart vissza, hogy ne húzzak be neki. Feltápászkodik majd tarkómnál fogva húzza fel magát a fülemhez.
- Gondolj bele...Az én nevemet nyögte mikor el élvezet és én is így tettem az övével! - Harryre pillantok fel és a szívemmel együtt hallok valami mást is szakadni. Lepillantok és azt veszem észre, hogy a szajha gúnyosan vigyorog majd észreveszem pólóm a kezébe. A düh mértéke és a fájdalom keveredik, majd lendítem a jobb öklöm és egy jobb horgossal levakarom az arcáról a vigyort. Vérezni kezd az orra, de nem érdekel. Felpattanok és a táskámból előveszem a tesi pólóm, majd miközben kimegyek felveszem. Egyenesen az igazgatónő irodájába megyek ahová két kopogás után be is térek.
- Igen, Ms. Brooks? - kérdezi kedves mosollyal az arcán az öreg néni.
- Előbb verekedtem Ashley akinek behúztam és most a teremben van vérző orral, vagy lehet már a barátnői levitték! - ülök le vele szembe. Először meglepődik, majd miután realizálja a dolgot felpattan és egy "Maradj itt!" - tel elhagyja az irodát. A telefonom rezgésbe kezd a zsebembe, de nem érdekel inkább csak tovább ülök karba tett kezekkel és nyugodtsággal. Túl vagyok rajta. Megbocsátottam neki. Nem érdekel mit mondott Ashley! Mély sóhaj közben lehunyom a szemem és hirtelen meg is jelenik a kép. A kép, a hang miközben ők épp az ágyon vonaglanak és hiába szólok egyik sem vesz észre. Majd Harry kidől Ashley mellé és halkan suttog neki valamit, hogy ne hallja senki még is hallom és fáj. Majd egy csókkal veszi karjaiba és aludnak el. Megrázom a fejem és szemem hirtelen nyitom ki.
- Szóval? - kérdezi csepp idegességgel Mrs. Kyle.
- Az egész onnan kezdődött, hogy Eleanorék engem és Harryt kérdőre vontak a kapcsolatunkról és kiderült, hogy nem csak szerelmi, de volt köztünk testi kapcsolat is. Ashley persze ezt meghallotta és odajött és egy csepp szóvita után neki estem. Majd mondott valamit és egy jobb horgossal kiütöttem. - ezt végig mondtam a kékes barna íriszekbe nézve, hogy még komolyabb legyek és kapjam meg méltó büntetésem.
- Köszönöm, most menj vissza órára még meghallgatom Ashleyt is utána megkapjátok a büntetéseteket, mert ez provokálásnak tűnik! - mondja, mire bólintok és ott hagyom. Már rég becsöngettek és semmi kedvem vissza menni így a wc felé veszem az irányt. Amint beérek és becsukom az ajtót és a hideg csempének dőlök. Szakadozva szívom be mélyre a levegőt, majd lassan leereszkedve fújom ki és mintha megváltás lenni ülök ott, egyedül, könnyes szemekkel


**************************


"Hol vagy?"
"WC"
Rövid SMS váltás mikor kicsöngettek és El már rohant is be. Leguggolt velem szembe és kezemet elvette arcom elől.
- Hé, Kicsim! Itt vagyok ne sírj! - elmosolyodom, majd hevesen rázom meg a fejem.
- Semmi bajom, El! Jól vagyok! - megrázza a fejét rosszallóan, majd felhorkan.
- Ha te jól vagy akkor én vagyok az angol királynő! Szóval mit mondott az a ribanc Harryvel kapcsolatban? - torkomba gombóc keletkezik amit hiába nyeldesek le csak egyre nagyobb lesz, de megpróbálok válaszolni,
- Sosem hittem volna, hogy ezt mondom, de sikerült elérnie. Összetört azzal, hogy lefeküdt vele és nyert! - mondom sóhajtva.
- Te hülye vagy! - jegyzi meg. - Mindenki az osztályban aki látta a jobb horgosodról vagy épp a melledről beszél, meg hogy végre valaki bevert neki. És az a ribanc nem tudja, mi az mikor szívfájdalmad van és elesett vagy, de te tudod. És ezért fogsz most felállni. Felállsz letörlöd a sminked, majd miután megkapod a büntetésed elmész egy sráccal, nem Harryvel, és mindentől távol kikapcsolódsz majd miután letettük az érettségit velünk is! Oké? - bólintok, majd a tükörhöz sétálok és lemosom az elmaszatolt sminkem.
- Szia! Figyelj nem vinnéd el messze Summert? - kérdezi mire visszakukkantok rá. Telefonnál, de kivel?
- Azt mondtad ha baj van hívjalak. Baj van, még hozzá nagy. Majd Brooks elmondja, a lényeg amint csörgetlek gyere a sulihoz és vidd messze Summert! Kérlek! Adósod leszek! - könyörög valakinek amivel még jobban felcsigázz.
- Köszönöm, Elyar! - pillant fel rám vigyorogva, majd elköszön és leteszi.
- Szóval Elyar elvisz egy olyan helyre hol feltöltődhetek és mindent tisztán fogok látni? - kérdezem meg.
- Si! Holnap pedig új és erősebben nézel szembe azzal a ribanccal már ha eljön! - cincegi vigyorogva.
- De nekem dolgoznom kell! - mondom mire azonnal lekopik arcáról a vigyor. Előveszem sóhajtva a telefonom és észreveszem, hogy a sok SMS között ott van Ben neve is.
" Hamarabb jöttem haza, drága szóval szabad vagy! Köszönöm, hogy segíttettél, majd meghálálom. Puszi! xx. Ben"
- El úgy látszik mégis találkozni fogok ma Elyarral! - pillantok fel rá halvány mosollyal az arcomon és megmutatom neki az SMS-t.
- Ez szuper! - ölel meg, meg de hamar el is vállunk.
- Summer Brooks - ot kérem az irodába! - a folyosóról behalljuk a hangszóróból áradó hangot.
- Nem lesz semmi baj! - mondja biztatva.
- Tudom! Büszkén vállalom amit tettem! - húzom vigyorra ajkaim. Még egyszer megölel majd elenged és és a telefonját kezdi el újra pötyögni.

**************
- Rendben! Meghoztam az ítéletet! - pillant ránk az igazgatónő, mire felkuncogok.
- Ne röhögj, te szuka! Örülj, hogy nem tört el az orrom. - morgolódik mellettem, de nem izgat. Amikor beléptem az irodába épp azt ecsetelte, hogy mindenkivel lefeküdtem  a suliból és én híresztelem róla, hogy szajha. Kisebb vita alakult ki végül nekem lett igazam, most pedig a büntetésre várunk.
- Szóval...Egyikőtöknek sem adok igazgató figyelmeztetőt pedig kéne, de nem használna semmit, mert ha jól tudom mindkettőtöknek meg van a biztos állása miután letette a sulit! Így arra a következtetésre jutottam, hogy nem büntetlek meg titeket!- meglepetten nézzek az igazgatónőre és mukkanni se tudok, még Ashley kiadja magából a feszültséget.
- Majdnem eltörte a ribanc az orromat és nem add érte semmit? - ordítja le az igazgatónő fejét, mire Mrs, Kyle döbbenten és némán nézz a lányra.
- Kár, hogy majdnem! - szólalok meg halkan mire mindketten rám kapják a fejüket.
- Ms. Brooks szeretném ha most távozna az irodámból és elhagyná a suli épületét még meg nem gondolom magam. Ms. Greennel még beszédem van! - hangjában a düh halk kiáltása hallatszik így behúzva a farkam, fülem hagyom ott őket. Nem hallgatózok, sőt ahogy mondva lett lépek is le vagyis a táskámért. Felkapom a bőr dzsekim és a tatyót, majd siettek le, mert a telefon rezgésbe kezdődött. A lépcsőn előkapom és megnézzem, hogy Elyar írt, hogy itt van. Mosolyogva teszem el és épp kinyitnám az ajtót mikor valaki 180° elfordít magával szembe.
-Igaz, hogy lelépsz Elyar Foxxal? - tekintette az íriszeimbe vésődik és meggyötrést és düht láttok bennünk, érzek bennük.
- Igen, Harry! És szeretném ha csak barátok lennénk! - hazudom nagyot nyelve.
- Mi? - döbben le. - Miatta? - nézz fel én pedig egy gyors hátra sandítással rájövök Elyarről beszélt.
- Kérdezd meg azt a ribancot, hogy mit mondott magáról és rólad ami miatt simán letépte rólam a pólót. Sajnálom, Harry! Hidd el én lennénk a legboldogabb, ha eltudnám felejteni mintha meg sem történt volna. De megtörtént és csak az a kép van előttem...És mikor lehunyom a szemem a hangok erősödnek és előttem csináljátok mintha ott sem lennék! És az nagyon fáj! - nem akartam csúnyán beszélni, hisz Harry azokra gerjed így a legkulturáltabban fejeztem ki magam. Szemeiben láttam, hogy felakar ébredni mintha csak egy álom lenne, de ez nem álom. És ennek a kapcsolatnak most pontot kell tennem a végére. Közelebb hajolok és szájon puszilom, majd elhajolok.
- Viszlát Harry és ne feledd, hogy szeretlek, de tovább kell lépnünk. - majd hátat fordítva hagyom ott. Rohanva teszem meg a kocsiig az utat, mert menekülök az érzelmeim elől. Kiakarom őket zárni. Bepattanok Elyar mellé, aki mosolyogva ölel meg és én is küldök felé egy halvány mosolyt.
- Hogy érzed magad? - kérdezi, mire bólintok.
- Jól!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése