2015. február 24., kedd

70. Emlékezetes búcsú

Hát, sziasztok! Ide is elérkezett a történet ugyanis így este felé kirakom az utolsó előtti részt! Kicsit furcsa most, ilyet írni, de gondolom minden blogger átélte vagy átfogja ezt érezni! Jó nem rizsálok! Jó olvasást és pusszantok mindenkit!!!! ♥♥

Summer Brooks"

Az este, éjszaka folyamán miután kipancsoltuk magunkat elindultunk vissza. Útközben összetalálkoztunk Niallel, de mielőtt szóba elegyedtünk volna berántottak a mellettünk lévő bokrokba. Liamék leoltotok, de hamar áttért a beszélgetés, hogy miért fogjuk egymás kezét. A srácokon akkora mosoly volt, mintha gumicukrot kaptak volna, sőt még Harrynek megpaskolták a fejét engem vigyorogva pörgettek meg a levegőben, majd ismét Louisékra terelődött a téma így kukultunk egy keveset, de amint vízszintesbe ment át mind az öten szétszéledtünk. Így kerültem én Harryék kunyhójába és a fiúm karjaiba.
- Mi az, Szépségem? - hangjára megugrottam, majd szemeibe néztem.
- Mióta vagy te fent? - kérdezi beletúrva hajába.
- Utánad keltem fel! Szóval min gondolkodtál? - kíváncsiskodik.
- A tegnap estén! - mosolyodom el.
- A fürdőszobáson? - kezdi el puszikkal behinteni hajam.
- Most, hogy mondod megismételhetnék csak az ágyban! - mondom vigyorogva.
- Semmi kifogásom ellene! - maga alá gyűr és durván csókol meg, de ekkor kicsapódik az ajtó.
- Jó reggelt, Mr...és Mrs? - kérdezi Lou mire mérges pillantással bombázzuk.
- Miért nem mentél Ellel? - kérdezi Harry leszállva rólam.
- Mert ő ment hozzád újságolni, hogy mi történt az éjjel! És a vágyad kipipálva számunkra! - huppan le az ágyra.
- Mi? - kérdezem furcsán.
- Tudod, mikor faggatunk és azt mondtad, hogy szeretnél tengerparton testi kapcsolatot. - mondja mire hozzá dobok egy párnát.
- Én se beszélek veled arról, hogy hol csinálom és léci ezt te se tedd velem! - mondom grimaszolva.
- Ugyanúgy megbeszéled Ellel! - nézz rám hülyén.
- De egy lány máshogy beszéli ezt meg, mint ti! - sóhajtok fel.
- Honnan veszed, hogy Harry szokott mesélni?
- Onnan, mert El és én is beszélünk róla! Most pedig.. - mondom felpattanva és felvéve a felsőm intve hagyom ott őket.
- Ez nem igaz! Hol van már az a... - belépve rögtön nekem ront az eddig panaszkodó, majd furcsán eltávolodik.
- Hol voltál? Az egész kunyhót körbe néztem.. - folytatná, de befogom a száját.
- Harrynél. Újra összejöttünk. És tudok arról is, hogy a parton közösültettek! - a végére elengedem, de ajkai ketté is válnak, amiből vigyor keletkezik.
- Ez hihetetlen! Mikor? Hol? Ugye soha nem szakítotok? - kérdezi, mire fejcsóválva kuncogok fel.
- Ha még egyszer megcsal felvágom a heréit, vagy nem tudom. - lerángat az ágyra és törökülésbe ülve nézz rám csillogó szemekkel.
- Életem legeslegjobb és legújabb szeretkezésében volt részem! - kezd bele, mire kuncogva öklömre helyezem államat és térdeimre csúsztatom könyökömet nézzek rá kíváncsian.

****************************************

- Hé mindenki itt lebzsel? - kérdezem belépve Liamék kunyhójába.
- Mivel aludtál nem akartunk felébreszteni, utánad meg Harry dőlt ki. Igen kifáraszthattad az éjjel! - kuncog fel Niall.
- Az most nem számít! Nem jönne el valaki velem sétálni? - kérdezem körbe pillantva. A szöszi pattan fel és két csomag gumicukorral a kezébe int a többieknek és maga után húzz. Kezembe nyomja az egyiket és kibontva azt kezdem magamba tömetni.
- Azért megszerettem ezt a helyet. - mondja mosolyogva.
- Elhiszed, hogy én is. De már jövőre nem jövünk. Ti felveszitek a számokat, én remélhetőleg híres fotós leszek. Meg fél éves lesz a babuci! - simítok végig a hasamon.
- Szép jövő! És reméljük, igaz is! És nem tervezel úgy semmit? - kérdezi mosolyogva.
- De hogy nem Niall! Meg mászom a Mount Everest. - mosolyodok el szem forgatva.
- De most komolyan kérdeztem! - lök meg óvatosan. Kisebb csönd áll be közénk, és gondolatomból egy faház szakít ki.
- Az mi? - kérdezi megtorpanva és Niallra nézve.
- Hullákat rejtő ház? - nézz rám vigyorogva, mire tarkón csapom.
- Egy félős kismamát ne ijesztgess! Nézzük meg! - rántom magammal és amint odaérünk ki is nyitnám, de csak nem nyílik.
- Berúgjam? 
- Ha betudod Superman! - veszem ki a kezéből a csomagot és arrébb állok. Niall hátrál, majd nekifut és betöri. Rám néz nyelv nyújtva majd kiveszi a kezemből a gumicukrot. Elindulok fellökve őt és mikor beérek meg is torpanok.
- Mi van bent? - kérdezi, de nem figyelek hanem beljebb sétálok és leülve a székre kezembe veszem a
hangszert és megpengettem. Testemet át járja a hang és a múltat idézi fel, mikor tanultam gitározni. Lehunyom szemem, majd még egyszer megpengettem, de most egy dalt kezdek el játszani amihez hangot is adok.
                                        Only half a blue sky
 Kinda there but not quite
 I'm walking around with just one shoe
                               I'm half a heart without you

                                    I'm half a woman at best,
                            With half an arrow in my chest
                            'Cause I miss everything we do,
                              I'm half a heart without you
                                Half a heart without you,
                             I'm half a heart without you


- Szóval ilyet is tud Summer Brooks? - felpillantok az ajtófélfára támaszkodó Niallra is elmosolyodom.
- Titkos tehetség vagyok! De már kicsit rozsdás rég énekeltem és gitároztam. - mondom mosolyogva. 
- Attól még gyönyörű hangod van! Figyelj most ahogy itt gitároztál mit szólnál hozzá ha utolsó este csinálnánk mi heten egy kis tábor tűzetzenélgetéssel és pille cukorral? - kérdezi vigyorogva.
- Benne vagyok! De hívjuk Pezzt és Sophiát is! Meg valakit melléd! - mosolyodok el ördögien.
- Kire gondolsz? - kíváncsiskodik, de csak legyintek.
- Annyi elég,hogy szingli, szép csaj és szerintem bejössz neki! - mondom vigyorogva.
- Ajj! Jó! Akkor nézzünk egy dugi helyett és kezdjük el készülődni! Este meglepjük a többieket. - kacsint rám.
- Én már tudom hol jó! Tudod van a sziklás rész és utána van egy rész ahol homok van meg t - mondom mire megértően bólint.
- Tökéletes! - mondja mosolyogva.
- Remek! Akkor hozz sok pokrócot,kérj a konyhás néniktől pille cukrot én pedig ott várlak! - mondom és megfogva két gitárt elindulok. Hamar megérkezzem szerencsére volt egy bújó hely, ahol nem kellett a sziklákon egyensúlyoznom két gitárral. Leraktam őket és leülve a homokba hívtam fel a három csajt akik boldogan mondtak igent és azt, hogy estére itt lesznek. 

************************************

- Hova megyünk? - hallom meg El hangját. A lányokkal össze mosolygok, majd elindulok a hang irányába.
- Mindjárt! Már Summerék várnak minket! - Niall hangja hangos, kíváncsi amin elmosolyodok, majd sötét alakokat látok meg. Akik közelednek majd megérkeznek.
- El sem hiszem,hogy...! - kezd bele El, amint meglátja a három lányt, de Lou befogja a száját. Kuncogva somfordálok oda Liamhez és Zaynhez, akiknek be van kötve a szeme.
- Kíváncsiak vagytok a meglepetésre? - kérdezem meg, mire bólintanak. Kikötöm a két kendőt és amint visszanyerik látásukat rohannak is a lányokhoz.
- Kit hívtál számomra? - áll meg mellettem Niall kíváncsian.
- Kicsit kékes a haja, de gyönyörű ott áll a tűznél! - biccentek, mire oda nézz.
- Hisz ő Jade! - mondja csillogó szemekkel le sem véve tekintetét a lányról.
- Persze! Na sipirc és remélem sikerül! - adom meg a kezdő lökést, mire támolyogva elindul. Két erős kart érzek meg a derekamon, majd pusziját a nyakamon.
- Szóval ezért nem láthattalak egész délután! Gyönyörű lett! És örülök, hogy gondoltál mindenkire! - elvigyorodom, majd szembe állok vele.
- Tudom! És képzeld az egész onnan indult, hogy találtunk Ni - vel egy faházat amiben hangszerek voltak és miután énekeltem Niall mondta, és megvalósítottuk! - mondom vigyorogva.
- Niall hamarabb hallott téged énekelni, mint én? Ez mi? Azonnal énekelned kell nekem, Asszony! - mondja meglepetten és sértődötten, majd a farönkökhöz húzz és leültetve kezembe nyom egy gitárt.
- Csak ne menekülj el, oké? - kérdezem mire szem forgatva bólint. Megpendítve a gitárt, csendet teremtek magam körül és megérzem magamon mindenki pillantását, majd lehunyom a szemem és bele kezdek.


My hands, Your hands
Tied up, Like two ships.
Drifting, Weightless.
Waves try to break it.I'd do anything to save it.
Why is it so hard to say it?
My heart, Your heart
Sit tight like book ends.
Pages, Between us
Written with no end. So many words we're not saying.
Don't wanna wait 'til it's gone. You make me strong.

Ezután még egy gitár csatlakozott be hozzám és pár mélyebb hang is. Kinyitom szemeimet, majd megpillantom, hogy Ni rám kacsint és tovább énekel, ahogy Liam, Louis, Zayn és Harry is mellettem. Mindenki a párjával már egy farönkön ül és összemosolyog amitől a lányok elpirulnak és a következő versszakba szállnak is be. Harry téved a szemem, aki szintén engem nézz. Össze mosolygunk és minél jobban közelítünk a szám végéhez közelebb kerülünk egymáshoz, majd szinte egymás szájába mondjuk az utolsó sort, amit csókkal zárunk.

That you make me strong?




2 megjegyzés:

  1. Óh basszus, most nagyon hülyén érzem magam, hogy eddig nem írtam -.- de nincs semmi mentségem, hisz még a saját blogom is elhanyagoltam...lefáraszt a suli meg a sok tanulás....én még nem vagyok/ voltam felkészülve arra, hogy vége lesz a blognak :O lehet én vagyok ilyen naiv de azt hittem h 100 részig meg sem állsz xD jó lett volna...de így is klassz :D istenem, meg se tudom számolni h hány részhez nem írtam...viszont láttam facebookon h szülinapod volt ... Boldog Szülinapot ♥ és izé várom az utolsó részt...ahhoz megpróbálok írni :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Semmi baj, nem csak te vagy így nekem is kezd az agyamra menni. Viszont mindennek vége kell lennie, így ma még felrakom az utolsót és kicsi pihi után újra indul, új történettel :D És köszönöm szépen! ♥

      Törlés